Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

Az  általam létrehozott oldal

az én hozzájárulásom egy most születő

világhoz, mely inkább együttműködésen, mint versengésen,

az emberi szellem és lélek megerősítésén alapszik,

és azon a meggyőződésen,

hogy a Föld bolygó összes

élőlénye összekapcsolódik.

Célom, hogy megérintsek annyi életet, ahányat csak lehet

egy jobb világ reményének üzenetével,

amely világban Földünk élőlényei egyenrangúak,

függetlenül attól,

hogy milyen testet öltöttek

magukra jelen inkarnációjukban.


Namasté!

elet_viraga.jpg 

Ezen az oldalon csak és kizárólag olyan gyógymódokat, gyógyítási koncepciókat ajánlok, amelyeket

személyesen kipróbáltam,  elsajátítottam és alkalmazok is az öngyógyítás

beindításában, megerősítésében.

Az általam megjelentetett információk hiteles, megbízható forrásokból származnak. 

Koncepcióm azon alapul, hogy a végleges gyógyulás lehetősége minden élőlényben meg van és mi magunk tudjuk aktiválni. Minden külső személy ( orvos, terapeuta, gyógyító, sámán, lélekgyógyász, stb.) ebben a folyamatban támogat minket, de sajnos hátráltathat is megfelelő kompetencia és szakértelem híján.

Őszinte szívből kívánom, hogy MINDANNYIAN hozzáférjünk a magunk öngyógyító erejéhez és az égiek segítségével összetalálkozzunk a minket támogató segítőinkkel!

"Ahogyan minden konfliktusra van megoldás, úgy minden betegségre is van!"

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A gondolataink ereje

2014.02.22

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: 2012 után született gyermekek | Hozzászólások: 2

Rák gyógyítása - Dr. Hamer módszere

2013.07.12

 

VÁLTOZÁSOK KORA

2013.03.16

Hogyan találjam meg a teljességet életemben?

 

Bemutatkozás

2012.08.08